4.fejezet

-Másnap reggel (Sophie szemszöge)-

Hétfő reggel 8 óra van és én még mindig az ágyamban bámulok magam elé egyedül. Csak a takaró és a párna kellemes melegsége vigasztalja összetört szívemet. Bár az a gondolat, hogy 3 napja találkoztam a buliban azokkal a kedves lányokkal, akik mostanra a barátnőim lettek sokkal jobban megnyugtat.  Főleg, mert pont a legjobbkor jöttek. Miért voltam berúgva péntek este? Mert ez volt az egyetlen jó megoldás, amit csak tehettem. Miért sírtam és törtem össze lelkileg? Elmesélem...
  2 éve, amikor gimnáziumba jártam nagyon sokat hülyéskedtem a barátaimmal. Imádtam azokat az örült időket és elég gyakran jártunk bulikba. Nemsokára szokássá vált, hogy minden 3. nap leittuk magunkat és ez még suli idúszakban történt. Mindegyikünk szülei elváltak, kevésbé foglalkoztak velünk így nem volt ki néha-néha adjon egy helyrerázó pofont. Egy júliusi napon új discoba igyekeztünk, ami csak 2 napja nyította ki kapuit. Brutál egy hely volt!

Tánc közben egy idegen alak lágyan átkulcsolta karjait a derekam körül, amiért én elgyengelütem és nem tiltakoztam. Lassúzás közben csak pár szót váltottunk mint pl.: hogy hívnak? hány éves vagy?. Fél óra múlva megfogta a kezem és kivezetett a helyiségből, mert "szüksége lenne egy kis fross levegőre." Szóltam a barátaimnak, hogy kimegyek, de különösebben nem figyeltek rám, mert épp vodkaivó versenyt tartottak. A hátsó ajtón mentünk ki a sötét utcára, hideg és csípős szél borzolta fel hosszú, barna hajam. Egyik kezével lassan az arcomat végigsimította, majd fokozatosan közelítve ajkai az enyéimhez tapadtak. Eközben a másik keze lejjebb csuszott aztán a dolgok felgyorsultak...(Sophie most 18 éves).  Nem tudtam miért, de éreztem, hogy ő lesz az igazi szerelmem mégha csak 1 órája ismerem. Én hiszek a szerelem első látásban. Mielőtt elváltunk telefonszámot cseréltünk. Másnap felhívott, hogy találkozzunk nála mire én persze igent mondtam hiszen boldog voltam. Megakartam mutatni a szeretetemet, ezért vettem neki egy tábla csokit a drágább fajtából. Ahogy beléptem a lakásába egyből odaadtam az ajándékomat, amit nagy gyorsasággal ledobott az asztalra. Teljes sötétség volt a házban és furcsa szag terjedt mindenfelé. Megpróbáltam beszélgetni vele, de ezt nem hagyta hanem durván beráncigált egy halványan kivilágított szobába. Aztán elkezdett fogdosni és már a ruha se volt rajtam, amikor egy villogó vörös pontra lettem figyelmes. Egy kamerát rejtett el a könyvek között, majd ahogy oldara néztem még kettő gép vette fel az eseményeket a dísznövény mögül. Elkezdtem vitázni vele, hogy miért csinálja ezt, de válaszként csak megfenyegetett hogyha nem folytatom az elkezdteket akkor az eddig felvett videót felteszi a netre és elküldi a barátaimnak. Bepánikoltam, ezért egy gyors mozdulattal összeszedtem a ruháimat, a csokit és távoztam.Nem beszéltem senkinek erről az esetről és reménykedtem, hogy nem fogja közzé tenni a videót és ez meg se történt...egészen mostanáig. Kb 1 hete újból felhívott és kérte, hogy "látogassam meg". Persze nem mentem bele, de erre elkezdett ordibálni velem és durva dolgokat vágott a fejemhez. Utoljára megint feltette a kérdést, mire én nem hagytam magam. Az utolsó mondatában ugyanazzal fenyegetett, mint 2 éve, majd kinyomta a telefont. Most se mertem szólni se a szüleimnek, se a rendőröknek, de péntek este elhatároztam, hogy beszélek a barátaimmal hátha megértenek. Épp az új discoban voltak így én is odamentem. Először megpróbáltam leplezni a szomorúságom így egy nagy, boldog öleléssel fogadtam őket, de viszonzás helyett ellöktek maguktól. Megvolt a sejtésem ennek az okára, de mindennél jobban reménykedtem, hogy ne valósuljon meg. Próbáltam szót érteni velük viszont egyikük se szólt hozzám sőt rám se néztek. Szinte sírva és ordibálva kérleltem aztén egyik barátnőm elmagyarázta a gondukat. Bekövetkezett a nem várt gondolatom, mert a videót közzé tették a neten pontosabban egy csoportba, amiben benne volt az össze voltiskolatársam és barátom. Egy pillanat alatt összetört bennem egy egész élet úgyanis így senki nem maradt, aki meghallgatná a magyarázatom.

Nem tudtam mit csinálni, ezért gyorsan befutottam a mosdóba, hogy ott kisírhassam magam viszont nagyon sokan várakoztak a wc előtt így a bárpult felé vettem az irányt. Az első pohár után jött a második, a harmadik és tovább nem is számoltam. Minden elhomályosult, inni se bírtam aztán felálltam a székről és elbotladoztam valamerre. A saját lábamon se tudtam megállni és így történt. hogy összeütköztem Velük...
  Ekkor a történet meséléséből a telefonom zökkentett ki. Mostanában minden ilyen hirtelen telefoncsörgéstől megijedek, de megvan rá az okom. Viszont most nyugodt lehettem, mert Maia hívott.
-Ha-halló?-ásítottam egy nagyot.
-Szia Sophie, lenne kedved ma 10 órakor talizni? Megyünk a plázába, jösz?-kérdezte boldogan.
-Persze, megyek! Akkor a pláza előtt 10 kor?!
-Igen. Amúgy jobban vagy? Még mindig nem magyaráztad el, hogy mi volt a baj pénteken-kíváncsiskodott.
-Már jobban vagyok és...öh...mondtam, hogy csak szerelmi bánat volt. 10 kor megyek, szia-és gyorsan ki is nyomtam a telefont ugyanis erről nem akarok beszélgetni. Elmondanám nekik ezt a sztorit csak még mindig nem ismerem őket teljesen így nem akarom, hogy a dolgok megismétlődjenek. Mivel volt még másfél órám gondoltam visszaalszok egy kicsit. Jól esett a nyugodt pihenés viszont ebből az lett, hogy fél 10-kor keltem fel vagyis ugrottam ki az ágyból. Gyorsan magamra kaptam a kedvenc ruháimat, sminknek egy gyors spirálozás és indultam is a villamoshoz. Kicsit késve, de odaértem a plázához, ahol Adál, Maia és Rebeka vártak.
-Bocsi, bocsi csak elaludtam-mentegetőztam.
-Gratu. Na mindegy menjünk be-mondta Rebeka, majd bementünk az épületbe. Kicsit hibásnak éreztem magam a késésért így megpróbáltam feloldani a hangulatot.
-Amúgy Rebeka téged, hogy lehetne becézni, mert nekem olyan hosszú ez a név?!-kérdeztem érdeklődve, amire válaszolt is volna, de megelőzték.
-Ribi!-vágták rá egyszerre Maia és Adél nevetve. Én is elmosolyodtam ezen az ötleten, de a név viselője halálos pillantást vetett ránk.
-Jóvan Ribikém nem kell mérgesnek lenni ezért-veregette hátba Adél.
-Na és a Rebi, hogy tetszene?-vetettem fel.
-Az meg olyan Debi -rendezte át a betűket Maia, amire csak gonoszan nevettünk.
-Most úgy leütnék mindenkit!-Rebeka komoly fenyegetésére mind a hárman szószerint elfutottunk előle, de csak az első sarkoig, mert az új bolt csábítóan vonzott minket. Amikor Rebeka is uténunk jött mindannyian berontottunk a ruhaboltba és minden egyes készletet bevittünk a próbafülkébe. Mind a négyen betömörültünk a kis öltözőbe, majd az embernagyságú tükör előtt elkezdtünk nézegetni magunkat a szebbnél-szebb ruhadarabokban. Vittünk be szoknyát, tűsarkút, kalapot, pólót meg sálat is. Kb. 1 órán keresztül elhülyéskedtünk, amikor az eladó bekopogott hozzánk, hogy minden rendben van-e? aztán szedjétek össze a holmikat és tűnjetek el! ugyanis pénz egyikünknél se volt. Ezután minden boltba bementünk, ahol lehetett venni cipőt, ruhát és ékszert. Egyre jobban megkedveltem ezeket a bolondokat. Délutánra már csak beszélgetni volt erőnk, ezért a plázában leültünk a padokra.
-Amúgy Molly és Macy mikor jönnek haza?-kérdeztem.
-Elvileg ma este. Phu, már nagyon várom a bakancslistát!-mondta lelkesen Adél mire én eléggé meglepődtem.
-A micsodát?
-Nem említették? Még szombaton összeállítottak egy 10 pontos bakancslistát, met tudod...ezen a nyáron látjuk utolsára egymást. Mindannyian külön fogjuk folytatni az életünket-látszott Adélon, hogy nagyon elszomorítja ez a tény.
-De csak tudtok még találkozni?!-mondtam.
-Nem nagyon...én a következő évet New Yorkban fogom tölteni, mert nagyon rég óta kiakartam jutni oda és találtam is egy jó iskolát, aztán Rebeka ő egyedül marad itt Miskolcon. Adél felköltözik Budapestre a szinkronúszás miatt, Macy Veszprémben fog tanulni és Molly pedig Ausztriában fog dolgozni -mesélte el szomorúan Maia.
-6 éve ismerjük egymást és mivel vége a giminek mindenki megy megvalósítani az álmát. Az én álmom itthon van, de ha nem jön össze én is elköltözöm-valotta be Rebeka, de ebből nem sok mindent értettem.
-Miért mi az álmod?-kérdeztem, mire a többiek kicsit elnevették magukat.
-Ne nevessetek! Igenis megtörténhet!-csítította le Rebeka a többieket.-Az én álmom, hogy megtanuljak rendesen hokyzni és a Jegesmedvék csapatából Rafaj Attilának legyek a barátnője!- erre már Maiáék nem bírták a röhögést.
-És szerinted ez megtörténhet?-kérdeztem.
-Hát...soha nem lehet tudni.
-Ez igaz. És amúgy...nem lenne baj ha én is csatlakoznék ehez a bakancslistához?-fetettem fel az ötletet félénken. Erre mind összenéztek és egyszerre egy igennel válaszoltak.
-De akkor repülőből kell kiugranod és elutaznod Athénba, Párizsba!?-figyelmeztettek, de engem ez nem izgatott. Nagyon örültem, hogy velük tölthetem a nyarat és nem az ágyamban kell sírnom...annyira örülök, hogy majd kiugrok az ablakon! (Csak az a baj, hogy a földszinten vagyunk...;)